Arts-ok

Révész Márk, kürtművész: Zeneművész és egyben katona. Mondhatni, hogy egy véletlen helyzet műve, hogy a kürt lett a hangszere. Volt, hogy egy izombénulás miatt hetekig nem volt képes megszólaltatni a hangszerét, de ezen a megpróbáltatáson is sikerült túljutnia. Amiról legutoljára mondana le, az a tanítás. Mind erről Révész Márk kürtművésszel beszélgetek a következő adásban.

What is Arts-ok?

Művészekről művészekkel!
Murányi-Kovács Anita vagyok. Az ARTS’OK című műsort azért készítem, mert érdekelnek a művészek életútjai, a személyes történeteik, megéléseik, hogy honnan hová jutottak, milyen út vezetett oda, ahol most tartanak. Kíváncsi vagyok a motivációikra, a terveikre, a céljaikra, a sajátjuktól eltérő művészeti ágakhoz való kapcsolatukra és a kérdéseim, amelyeket mindegyiknek biztosan felteszek: „Hogyan éli meg az alkotásban, előadásban a művészet és misszió kapcsolatát, illetve hogyan van jelen Istennel való kapcsolata, az élő hite, a művészeti tevékenységeiben?”. Remélem, hogy rajtam kívül ez másokat is érdekel és így másoknak is tudok néhány üdítő perccel szolgálni. Ezért dolgozom az ART’SOK című műsoron.