Arts-ok

Dominkó István zongoraművész, idén ünnepelte 50. születésnapját. A Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola zenei igazgatóhelyettese, zongoratanára, Oktatási Hivatal pedagógiai szakértője, a Crescendo Nemzetközi Nyári Művészeti Akadémia alapító tanára és a Stella Hangstúdió vezetője. Egy zalai kis faluban az ének tanárnője fedezte fel tehetségét és irányította a Győri Zeneművészeti Szakközépiskolába. Korán lett önálló, megtérését követően hamar felismerte, hogy a zenei pálya mellett kell döntenie. A tanításban újszerű módszereket dolgoz ki, tanulmányai, kutatásai neves szakmai oldalakon jelennek meg. Három gyermek édesapja, a feleségével nagy összhangban élik át a családi élet minden örömét, boldogságát, küzdelmét és kihívását.

What is Arts-ok?

Művészekről művészekkel!
Murányi-Kovács Anita vagyok. Az ARTS’OK című műsort azért készítem, mert érdekelnek a művészek életútjai, a személyes történeteik, megéléseik, hogy honnan hová jutottak, milyen út vezetett oda, ahol most tartanak. Kíváncsi vagyok a motivációikra, a terveikre, a céljaikra, a sajátjuktól eltérő művészeti ágakhoz való kapcsolatukra és a kérdéseim, amelyeket mindegyiknek biztosan felteszek: „Hogyan éli meg az alkotásban, előadásban a művészet és misszió kapcsolatát, illetve hogyan van jelen Istennel való kapcsolata, az élő hite, a művészeti tevékenységeiben?”. Remélem, hogy rajtam kívül ez másokat is érdekel és így másoknak is tudok néhány üdítő perccel szolgálni. Ezért dolgozom az ART’SOK című műsoron.