Arts-ok

Iván Kepes zongoraművész, szívesen járt a zongoraórákra és még nyári szünetben is bement a zeneiskolába gyakorolni. Fontos számára, hogy más művészeti ágakban is jártas legyen és képessé váljon az önálló zenei gondolkodásra. Hol találta meg élő kapcsolatát Istennel és milyen eszközei vannak arra, hogy Jézusra rámutasson. Vajon kivel jár együtt nemzetközi zongoraversenyekre? Milyen zenei felvételeket hozott a műsorba?

What is Arts-ok?

Művészekről művészekkel!
Murányi-Kovács Anita vagyok. Az ARTS’OK című műsort azért készítem, mert érdekelnek a művészek életútjai, a személyes történeteik, megéléseik, hogy honnan hová jutottak, milyen út vezetett oda, ahol most tartanak. Kíváncsi vagyok a motivációikra, a terveikre, a céljaikra, a sajátjuktól eltérő művészeti ágakhoz való kapcsolatukra és a kérdéseim, amelyeket mindegyiknek biztosan felteszek: „Hogyan éli meg az alkotásban, előadásban a művészet és misszió kapcsolatát, illetve hogyan van jelen Istennel való kapcsolata, az élő hite, a művészeti tevékenységeiben?”. Remélem, hogy rajtam kívül ez másokat is érdekel és így másoknak is tudok néhány üdítő perccel szolgálni. Ezért dolgozom az ART’SOK című műsoron.