Arts-ok

Dósa Csenge mester hegedűművész, öt éves korában zongoraművész édesanyja adta a kezébe a hangszert. Kezdetben a legfőbb motivációs erőt a gyakorláshoz a kakaós csiga jelentette számára. Nyolc évesen indult először versenyen, különleges tehetségére korán fény derült. A Zeneakadémián Kokas Katalinnál kezdett el tanulni, akitől új fajta zenei gondolkodásmódot sajátított el. Perényi Eszter és Banda Ádám növendékeként mester diplomázott. Tanulmányait tanár szakon kívánja folytatni, de kacsintgat hazai zenekarok és külföldi lehetőségek felé is. Olyan eszköz szeretne lenni Isten kezében, aki a fentről inspirált zeneműveket hitelesen tudja tolmácsolni. Könyvmoly, rajongója a kortárs magyar irodalomnak. Szereti a fagyit. Leginkább, ha csokis.

What is Arts-ok?

Művészekről művészekkel!
Murányi-Kovács Anita vagyok. Az ARTS’OK című műsort azért készítem, mert érdekelnek a művészek életútjai, a személyes történeteik, megéléseik, hogy honnan hová jutottak, milyen út vezetett oda, ahol most tartanak. Kíváncsi vagyok a motivációikra, a terveikre, a céljaikra, a sajátjuktól eltérő művészeti ágakhoz való kapcsolatukra és a kérdéseim, amelyeket mindegyiknek biztosan felteszek: „Hogyan éli meg az alkotásban, előadásban a művészet és misszió kapcsolatát, illetve hogyan van jelen Istennel való kapcsolata, az élő hite, a művészeti tevékenységeiben?”. Remélem, hogy rajtam kívül ez másokat is érdekel és így másoknak is tudok néhány üdítő perccel szolgálni. Ezért dolgozom az ART’SOK című műsoron.