Arts-ok

Győri Kornél, nagybőgőművész, tanár, karnagy, karmester és zeneszerző. Matematika-ének-zene szakos tanárként indult a pályája, majd koncertzenész lett. A hangversenyek és turnék, a színpadi zenélés világa után napjainkban ismét többnyire a pulpituson áll és tanít. A zene mellett olykor matematikát is. Felesége pedagógus, négy fiúgyermekük van. A Pécsi Baptista Gyülekezet vezetője és énekkarának karnagya.

What is Arts-ok?

Művészekről művészekkel!
Murányi-Kovács Anita vagyok. Az ARTS’OK című műsort azért készítem, mert érdekelnek a művészek életútjai, a személyes történeteik, megéléseik, hogy honnan hová jutottak, milyen út vezetett oda, ahol most tartanak. Kíváncsi vagyok a motivációikra, a terveikre, a céljaikra, a sajátjuktól eltérő művészeti ágakhoz való kapcsolatukra és a kérdéseim, amelyeket mindegyiknek biztosan felteszek: „Hogyan éli meg az alkotásban, előadásban a művészet és misszió kapcsolatát, illetve hogyan van jelen Istennel való kapcsolata, az élő hite, a művészeti tevékenységeiben?”. Remélem, hogy rajtam kívül ez másokat is érdekel és így másoknak is tudok néhány üdítő perccel szolgálni. Ezért dolgozom az ART’SOK című műsoron.