Subscribe
Share
Share
Embed
Hitéleti válogatás minden hétköznap 6:00-tól.
Az adások tartalma:
- Megvallás Németh Sándorral
- Bibliaolvasás
- Németh Sándor napi üzenete
- Hangoskönyv részlet karizmatikus klasszikusokból
- Best of Hit Rádió, hitéleti beszélgetések
Kezdődik a Happy Day!
A Hit Rádió napi hit életi válogatása.
Hallhatóvá tesszük a halhatatlant.
Happy Day!
Hitvallás, megvallás!
Mondjuk ki közösen Isten igényt, most a Hit Rádióba!
Mondjátok, hogy a teljes szentírás Istentől ékletett.
És hiszem, hogy Isten igéje élő és ható.
És nem csak kenyerel él az ember, hanem Istennek minden beszédével, amely Isten szájából származik.
Hiszem, hogy Isten igéje örökké való.
Örökként megmarad.
A mennyben is és a Földön is.
Mert az ég és a Föld elmúlik, de az ő beszéde megmarad örökké.
És hiszem, hogy az ő beszéde személyé vált, testé lep, és ő a názeti Jézus Krisztus, aki által minden lep.
Nála nélkül semmi sem lett, ami lep.
Hiszem, hogy ő érette.
Áll fel minden.
És ő érette van minden.
És én is ő érette élek.
Ő váltott meg engemet.
És hiszek az atyában, hiszek az atya egyszülöttjében, a názeti Jézus Krisztusban, aki meghalt a bűneimért, föltámadott a meggazulásomért, és hiszem, hogy az atyának a jobbján foglalt helyet, és ma is szent szellemben, tűzben meríti mindazokat alá, akik hisznek ő benne, és veszik Isten szellemét.
És én vettem a szent szellemet, mert hiszek a szent szellemben, hogy Isten, hogy személy, hogy ő Úr, örökkévaló, mindenható, mindenütt jelenlevő.
És hiszem, hogy a szent szellem bennem van, rajtam van, értem van, ezért nem vagyok testi ember, hanem szellemi ember vagyok, és a testem a szent szellem temploma, és ezért magasztalom, dicsőítem az Istenemet, szellememmel, lelkemmel, testemmel, most és mindörökké, az Úr Jézus nevében.
Ámen!
Kilencedik rész.
Mert ezek közül a népek közül vettek maguknak és fiaiknak feleségeket, így összekeverték Izrael szent népét a környező népekkel.
Sőt, az izraeli vezetők és főemberek voltak az elsők, akik ezt a hűtlenséget elkövették.
Amikor ezt meghallottam, megszaggattam a ruhámat és a köpenyemet, téptem a hajamat és a szakállamat, és egészen magamboroskodva szótlanul ültem.
Akkor körém gyűltek azok, akik Izraelistenének szavát Istenférő szívvel tisztelték.
Félve gondoltak arra, milyen súlyos következményei lesznek annak, hogy a számüzetésből hazatért nép engedetlen volt Isten szavairánt.
Én pedig szótlanul és szomorúan ültem az esti áruzat idejéig.
Akkor azonban összeszedtem magamat, felkeltem és imádkozni kezdtem.
Megszaggatott ruhában térdre estem és kinyújtottam kezeimet az örökkévalóhoz, Istenemhez, és így kiáltottam hozzá.
Ó Istenem, a tekintetemet sem merem rád emelni, annyira szégy ellen magam.
Igen, szégy ellen magam.
Mert bűneink egészen elborítottak bennünket, és védkeink az égig érnek.
Ősapáinktól fogva mind a mai napig egyre csak halmoztuk bűneinket, s ezek miatt zúdult ránk annyi büntetés.
Idegen királyok uralkodtak rajtunk, utolért bennünket a kard és számüzetés.
Kiraboltak és megaláztak bennünket, és mindez még ma is így van.
Most pedig egy kis idővel ezelőtt Istenünk az örökkévaló jóindulattal fordult hozzánk.
Megengedte, hogy a számüzetésből népünk maradék a hazatérjen, és adott nekünk egy talpalatnyi helyet, hogy a templomát újjáépítsük, ahol Istenünk felderíti arcunkat, és felvidítja tekintetünket, hogy egy kissé megelevenedjünk a szolgaságból.
Mert igaz, hogy szolgák vagyunk, nem szabadok, de Istenünk mégsem felejtkezett el rólunk, még szolgaságunkban sem.
Sőt, igen kegyelmes volt hozzánk, megelevenített bennünket, és jóindulatra indította irántunk Perzsia királyait, akik megengedték, hogy helyreállíthassuk Romjaiból, és újjáépítsük Istenünk templomát.
Bizony, Istenünk az örökkévaló magavédelmezettel meg bennünket Judeában és Jeruzsálemben, mint egy erős kőfal.
Istenünk, mit is mondhatnánk ezek után?
Hiszen ismét eltértünk parancsolataitól, amelyeket szolgáid, a proféták által adtál, amikor ezt mondtad.
Azt a földet, amelyre most bementek, hogy elfoglaljátok, bemocskolták a rajta lakó népek súlyos bűnei.
Bizony, megfertőzték azt a földet utálatos és gonosz tetteikkel.
Megtöltötték azt bűneikkel, egyik végétől a másikig.
Ezért, Izrael népe, ne keveredjetek össze velük!
Ne adjátok le ányaitokat feleségül az ő fiaikhoz!
Ne vegyetek feleséget fiaitoknak közülük!
Ne segítsétek elő boldogulásukat!
Ne kössetek velük békét!
Azért, hogy erősek legyetek, élvezétek a föld termését, és örökségül hagyjátok azt fiaitokra mindörökké!
Mit is mondhatunk neked, Istenünk, mindezek után, amik velünk történtek gonosságaink és tengernyi bűnünk miatt?
Pedig Te, Istenünk, nem bűneink mértéke szerint, hanem sokkal kíméletesebben bántál velünk.
Sőt, még maradékot is hagytál népünkből, és megengedted, hogy a maradék hazatérjen a számüzetésből.
Most pedig mindezek után, ha ismét áthágjuk parancsaidat, és összeházashadunk ezekkel az idegen népekkel, akik annyi utálatos gonosságot követtek el.
Vajon nem fogsz-e haragodban eltörölni bennünket a föld színéről, hogy még írmagja sem marad népünknek?
Ó örökkévaló, Izraelistene, igazságos Isten, itt állunk előtted!
A maradék, amelyet magadnak megőriztél, és bűneink súlya terhel bennünket.
Bizony, bűnösök vagyunk mindannyian, egyikünk sem állhat meg előtted ártatlanul.
10.
rész Miközben Esdrás így könyörgött Istenhez, és sírva, földre borulva vallást tett népe bűneiről a templom előtt, nagy tömeg gyűlt köré.
Férfiak, asszonyok és gyermekek Izrael népéből.
Ők is Esdrással együtt sírtak, hangosan.
Akkor az Énem nemzetségéből való sekanjá, Jehiel fia, ezt mondta Esdrásnak.
Igazad van Esdrás, valóban hűtlenséget követtünk el Istenünk szemében, amikor összeházosodtunk az idegen népek leányaival.
Mégis van reménysége Izraelnek.
Köszünk hát szövetséget Istenünkkel, hogy ezeket az idegenből származó feleségeket a gyermekeikkel együtt hazaküldjük, a te tanácsod szerint Esdrás.
És mindazokkal egyetértésben, akik tisztelik és félik Istenünk parancsát.
Igen, mi engedelmeskedni akarunk a törvénynek.
Kejfeles Drás, fogj hozzá, mert ezt a te vezetéseddel kell véghezvinnünk, és mi veled leszünk.
Légy bátor és erős, és vezes bennünket.
Akkor Esdrás összeszedte magát, felállt, és összehívta a papok, léviták és az egész népvezetőit.
Megeskedte őket, hogy a szerint fognak eljárni, ahogy sekanjá mondta, azok pedig megesküdtek.
Ezután Esdrás elment az Isten templomától Jehonánán, Eljássypfia szobájába, és ott szállt meg.
Amíg ott tartózkodott, semmit sem evett vagy ivott, így böjtölt és gyászolt a számizetésből hazatért nép törvényszegése miatt.
Azután kihirdették egész Júdiában és Jeruzsálemben, hogy mindenki jöjjön el a népgyűlése Jeruzsálembe.
Aki pedig három napon belül nem jön el, azt kiközösítik a hazatértek közösségéből, és minden vagyonát elkobozzák.
Ezt a határozatot a vezetők és a vének tanácsa hozta.
Így hát harmadnapra Júdai és Benjamin törzséből mindenférfi Jeruzsálembe gyűlt.
Ez a kilencedik hónap huszadik napján történt.
Ott ültek valamennyien az Isten templom előtti téren, a szabad ég alatt.
Nagyon aggódtak és reszkedtek az egész ügy miatt, és mert hideg, esős idő volt.
Akkor Esdrás pap felállt a nép előtt és így szólt hozzájuk.
Azzal, hogy idegen nőket vettetek feleségül, Isten ellen követtetek el hűtlenséget.
Ezzel még jobban szaporítottátok Izrael bűneit.
Most azért ismerjétek el és valljátok be ezt a bűnt az örökké való, őseitek Isten előtt.
És azután engedelmeskedjetek az örökké való akaratának.
Válljatok külön az idegen népektől, és válljatok el az idegen asszonyoktól.
Erre az egész népgyűlés hangosan és egyemberként válaszolt.
Igazad van Esdrás, úgy teszünk mindent, ahogy mondtad.
De sokan vagyunk és nyakunkon az esős évszak.
Nem állhatunk sokáig a szabadban.
Ezt nem lehet egy-két nap alatt elrendezni, hiszen olyan sokan vagyunk védkesek ebben.
A vezetőink határozzanak az egész közösség helyett.
Mondják meg, hogy melyik városból mikor jöjjenek ide azok a férfiak, akik idegen asszonyokat vettek feleségül.
Jöjjenek ide velük együtt annak a városnak a vezetői és bírái is.
Együttesen döntsenek.
És fordítsák el rólunk Istenünk súlyos haragját.
Ezt a határozatot csak kevesen ellenezték.
Jonatán a szájefia és Jagzejá tikváfia.
Mesullám és a Lévita Sabbetaj támogatták őket ebben.
A számüzetésből hazatértek nagy többsége azonban elfogadta ezt a javaslatot és így is történt.
Eszdrás pap minden nemzetségből név szerint kiválasztott egyet családfőt.
Ezekkel együtt leültek, hogy megvizsgálják az egyes családokat és határozzanak az elválás ügyében.
A tizedik hónap első napján kezdték a munkát és az első hónap első napjára be is fejezték.
Minden egyes férfi ügyét megtárgyalták, aki idegen asszonyt vett feleségül.
A papok között is voltak, akik idegen asszonyt vettek feleségül.
Ezek a következők.
Jésua, Jócádák fia és Jésua testvéreinek leszármazottjai közül, Maszéja, Eliezer, Járib és Gedaljá.
Ők valamennyien megígérték, hogy elküldik feleségüket és fejenként egy-egy kost áldoznak fel bűnyert való áldozatul a védkük miatt.
Imér leszármazottjai közül, Hanáni és Zebadjá.
Hárim leszármazottjai közül, Maszéja, Éria, Semajá, Jehiel és Uzzijá.
Pashúr leszármazottjai közül, Eljóénaj, Maszéja, Jismáél, Netanél, Józábád és Elászá.
A léviták közül, Józábád, Simei, Kérájá, más néven Kelitá, Petahjá, Jehudá és Eliezer.
Az énekesek közül, Eljásib.
A kapuőrök közül, Sallum, Telem és Úri.
Izrael népéből még ezek vettek idegen a szönyfeleségül.
Parós leszármazottjai közül, Ramjá, Yizziá, Malkiá, Míyámin, Eleázár, Malkiá és Benája.
Élám leszármazottjai közül, Mattanjá, Zekarjá, Jehiel, Abdi, Jerémót és Elijá.
Zadtú leszármazottjai közül, Eljóénaj, Eljésib, Mattanjá, Jerémót, Zábád és Azzizá.
Bébaj leszármazottjai közül, Jehóhánán, Hananiá, Zabbaj és Atlaj.
Báni leszármazottjai közül, Mesullám, Malluk, Adájá, Jásub, Seál és Jerémót.
Pahatmoháb leszármazottjai közül, Adnál, Kelál, Benája, Maszéjá, Mattanjá, Becalél, Binnúj és Manassék.
Hárén leszármazottjai közül, Eliézer, Jissíjá, Malkíjá, Semajá, Simeon, Benyámin, Malluk és Semarjá.
Hásúm leszármazottjai közül, Mattenaj, Mattatá, Zábád, Elifelet, Jérmaj, Manassék és Simej.
Báni leszármazottjai közül, Madaj, Amrám, Uél, Benája, Bédejá, Keluhú, Vanyjá, Merémót, Eliásib, Mattanjá, Mattenaj és Jasaj.
Binnúj leszármazottjai közül, Simei, Selemjá, Nátán, Odájá, Maknadbaj, Sásaj, Sáraj, Azarél, Selemjáhu, Semarjá, Sallum, Amarjá és Józéf.
Nebó leszármazottjai közül, Jejjél, Mattitjá, Zábád, Zebíná, Jaddaj, Jóel és Benája.
Mindezek idegenasszonyokat vettek feleségül, akik közül sokan már gyermekeket is szültek.
Ó, happy day!
Ó, happy day!
A fizikai szinten, hogy az ember újra porrá válik, ez nem normális.
Az ember, minden ember, a szentek is, akik kivétel illés, énok, Mózes elszenvedett már egy külső erőszakot, de utána támadott föl.
De tulajdonképpen mindenki elszenved egy erőszakot.
Nem véletlenül a halállal kapcsolatosan, persze, hogy van szorongás az emberekben.
Mert az egy külső erőszak.
És ez a külső erőszaknak a fenyegetettsége tulajdonképpen a megfogantatásának a pillanatából tolfogva fennáll minden teremtmény számára.
Nem ez a realitás?
Szeretnek erről az emberek beszélni?
Nem.
De a legkézenfekvedő evidenciáról beszélünk most.
És éppen a Biblia nem képmutató, hanem egyből a legnagyobb problémára teszi a hangsúlyt, és erre nagyobb problémára adja meg a megoldást.
Ezért vagyok hívő.
Mert erre nem láttam sehol megoldást.
És nincs is.
Kísérletek voltak.
Ma már az emberiség a világa kísérleteket is feladta.
De ókorban legalább még voltak a különböző kulturákban kísérletek.
Ma már erre sincs.
De van megoldás.
Ez mint a zsidó-keresztény kinyilatkoztatásban van.
És a megoldást pedig konkrétan a szabadító adja.
A názati Jézus készített egy szabadítódat, egy gyógyítódat, aki pontosan azért adta oda magát a halálba, és azért adta oda magát a sötétség hatalmának, és engete, hogy az életébe bejöjjön a gonosz óra, a gonosz napok, hogy a gonosz napoktól, a gonosz időtől megváltson bennünket, hogy az időnk a földi életben is kellemes legyen, üdvözségünket szolgálja.
Élvezzük!
Ámen!
Köszönöm, David.
Válaszoltam lehangoltan.
De attól tartok, hogy a legtöbben nem osztják a te.
Szerintem, folytatta David mit sem törődve a komorságommal, jövő hónapban el kellene jönnöd Londonba, hogy beszélj róla az ottani keresztényeknek is.
Lefogadom, hogy a konferencia a saját programjaként vinné tovább.
Hirtelen itt volt egy mentőkötél a süllyedő vállalkozás számára.
A Pünkösdi Világkonferencia körülbelül tízezer gyülekezettel képviseltette magát világszerte.
Ha hozzájuk kötjük magunkat, többé nem egy pici, küszködő csoport leszünk.
Lenne támogatói körünk, hivatalossá válna a szervezetünk.
David Róznak is felvázolta a javaslatát, és örömmel beleegyeztünk az utazásba.
Ám azonnal ellenállásba ütköztünk a családon belül.
No, nem a konferencián való részvétel, hanem a repülőút miatt.
És mégis hogyan terveztek Londonba jutni, kérdezte apám, amikor szóba hoztuk a témát.
Egyik vasárnap este mindannyian Gábriellék nagpaliában ültünk az Isten tisztelet után.
Körbenéztem a gyanakvú örményarcokon.
Habár 1952-t írtunk, a szobában én voltam az egyetlen, aki ült már repülőn.
Jól lehet csak egy kis gépen és rövid távolságokra.
Ugyan már apa vonattal állt az egész országon, majd hajóval Európába, hisz egy örökkévalóságig tartana.
Róz már így is eléggé rosszul van a gondolattól, hogy itthon hagyja a gyerekeket.
Richard 17, Gary 13, a kis Steve pedig majdnem öt éves volt már, és ez volt az első alkalom, hogy Róz magukra hagyja őket.
És most is csak azért, mert Newman nővér elvállalta, hogy gondjukat viseli arra az időre.
Azon gondolkozol, hogy repülőgépre szállsz, szólalt meg apám egy percnyi tűnődés után.
A rossz a láz csak mélyült a szobában.
Sosem értettem, hogy mi tartja fentőket a levegőben, mondta Siron nagybácsi.
Rettenetesen gyorsan mennek, aggódott Sirákan Gabriel.
Ráadásul a víz fölött, tette hozzád Tyron.
Végül abban egyeztünk meg, hogy külön repülünk, és az utas térre leghárcsó ülésén foglalunk helyet.
Így, bár vonakodva, de áldásukat adták az útra.
Én keltem útra elsőnek, és úgy tűnt, hogy a Goodrich körúti gyülekezetnek szinte minden tagja kijött a Los Angeles-i nemzetközi repülőtérre.
Úgy búcsúszkodtak és ölelgettek, mintha a bítófára készülnénk.
Megígérték, hogy imádkozni fognak, majd mindenféle úti tanácsokkal is elláttak.
Ne egyél semmit, hagyd bekapcsolva a biztonság jövet, annyira döntsd hátra az ülést, amennyire csak lehet.
Janonyán bácsikám a kezeiből formált tölcséren állt, még akkor is az intő szavait kiabálta nekem, amikor a propellerek felzúgtak és nagy hangerővel pörögni kezdtek.
Másnap kimentem rúz elé a New York-i LaGuardia repülőtérre.
Sugázó arccal sétált lefelé a lépcsőn.
Annyira tetszett neki élete első repülése, hogy a metrót is ki akarta próbálni.
A hotelünk közelében találtunk egy lejáratot, és addig metróztunk oda és vissza a város alatt, amíg mindenki leszállt, kivéve egy idős férfit kezében egy papír zacskóba csomagolt boros üveggel.
Másnap már Anglia felé tartottunk, a családnak tett ígéretünk összhűen, külön járatokon.
Ám a Londonban való újratalálkozásunk miatti örömünk némileg alább hagyott, amikor találkoztunk David Duplessis-szel.
Láthatóan zavarban volt.
Sajnálom, mondta, de nem igazán jutottam sokra az itteniekkel.
Úgy tűnik zavarja őket a tény, hogy ön egy tehenészet tulajdonosa, nem pedig lelkész.
Ezt úgy értsem, hogy nem fognak minket támogatni?
Tovább próbálkozom, mindössze ennyit tudott ígérni.
Rózzal részt vettünk a konferencia nyilvános összejövetelein, végig hallgattuk a megindító beszédeket, és becsatlakoztunk a dinamikus dicséretbe is.
A hét végén pedig David kénytelen volt beismerni.
Egyetlen pünkösdi vezetőt sem sikerült meggyőznie, hogy meghallgassa az ötletemet.
Róz és én nehéz szívvel indultunk el, külön-külön a Németországi Hamburgba.
Nem értem, uram, imádkoztam a gépen.
Ezt a hosszú utazást, minden ráfordított idővel és költséggel, a semmiért tettük meg?
Vagy talán fogsz mutatni valamit nekem Németországban?
Hal Herman barátunk unszolására utaztunk Hamburgba.
Hal volt az a fotós, aki az első hivatalos képeket készítette a hirosimai bombatámadás pusztításáról az amerikai kormány kérésére.
A Japánban látott szörnyűségek hatására döntött úgy, hogy egész életét odaszánja annak megértésére, mi isten válasza a világbajaira.
Korábban segítettünk neki egy óriási sátrat hajóval Hamburgba juttatni, és most arra kért, vegyünk részt az összejövetelein.
Hamburgban Robi pásztorbárt rám a reptéren.
Ő volt a vendéglátunk.
Üdvözöllek a városunkban, mondta kiváló angolsággal a német lelkész.
Meg akarom mutatni, hogy az úr még mindig a csodák istene.
A szívem hevesen kezdett verni.
Ez lenne az, amiért Isten ilyen messzire hozott engem?
Megdöbbentett, hogy mennyire magán viselte Hamburg még 1952.
júliusában is a háború nyomait.
Ahogy az autóval elhagytuk a repteret, hegyekben álló betontörmelékek, törött tégladarabok és a helyükből kicsavarodott villamos sínek mellett haladtunk el.
Hogyan élhette túl, akár csak egyetlen léleg is ezt a mérhetetlen pusztítást?
Hüledeztem.
Robi pásztor végül megállt az autóval egy törmelékhalmaz mellett, ami semmiben sem különbözött a többitől.
Ez volt a gyülekezeti házunk, mondta.
Miközben utat törtünk magunknak a tégladarabok és üveg szilánkok között, hozzátette.
Ezen a helyen történt a csoda.
Azzal megállt egy folyosó előtt.
A folyosón több acélajtón átvezetett az út a föld alá.
Az óvó helyet, magyarázta Robi pásztor, bombatalálat érte a háború során, így az ajtókból alig maradt valami.
Egyik vasárnap éppen javában zajlott az Istentisztelet.
Mutatott körbe a területen, ahol egykor a gyülekezeti ház állt.
Amikor megszólaltak a szirénák.
Mivel már hozzászoktak a légiriadókhoz, Robi pásztor gyakorlott mozdulatokkal kiterelte az embereket az épületből, majd az udvaron keresztül az óvóhelyre mentek.
Az acélajtókat kinyitották, és a háromszáz ember a föld alatti helyiségbe özönlött.
Majd becsukták az ajtókat.
Nem sokára odafenn elszabadult a pokol.
Bombák tömkelegerobbant körülöttük.
A közeli házok kártyavárként omlottak össze.
Köztük a gyülekezet épülete is.
Ami pedig megmaradt, azt a gyújtóbombák pusztították el.
Lent az óvóhelyen a gyülekezet tisztán hallotta a lángok robogását.
A fullasztó levegőben eltöltött idő hosszú óráknak tűnt a föld alatti helyiségben, mesélte Robi pásztor, mielőtt felhangzott a minden tiszta jelzés.
Gyorsan felsietett a lépcsőn, hogy kinyisse az ajtókat.
A következő pillanatban azonban hátrahőkölt.
A fémajtók annyira átforrósodtak, hogy nem lehetett hozzájuk érni.
Talált egy fadarabot, és azzal próbálta kinyitni őket.
Az ajtók viszont meg se mozdultak.
Több férfi is faléceket ragadott, és azokkal ütötték-verték a tömör acéltömböt.
Mindhiába.
A hatalmas tűzben egyetlen tömbé olvadtak a nehézfémajtók, amelyek döngetésével csupán az értékes oxigént használták el.
Hogy minél tovább kitartson a levegő, Robi pásztor arra szólította fel a gyülekezetet, hogy inkább térdeljen le mindenki, és imádkozzanak.
Uram, kezdte hangosan.
Tudjuk, hogy a halál hatalmánál is erősebb vagy.
Atyám, csodát kérünk tőled.
Nyisd ki ezeket az ajtókat, hogy kiszabadulhassunk innen.
Férfiak, nők és gyermekek térdre ereszkedve várakoztak.
Kis idő elteltével messze a magasban egy újabb gép retteget moraja zúgott fel.
A lerombolt város felett körözött.
És akkor egy bomba süvítése hallatszott.
Ösztönösen, mint mindig, mindenki lebukott.
A bomba közel csapódott be.
Nagyon közel.
Ám ahhoz nem elég közel, hogy megsebesítse a föld alatt rekett embereket.
Ahhoz viszont elég közel, hogy szétrobbantsa az összeolvat acélajtókat.
Amint elült a por, Robi pásztor és a gyülekezete előmászott az óvóhelyről a felettük füstölgő romok közé.
Oh, happy day.
Best of Hit Rádió válogatás spirituális műsorainkból.
Best of Hit Rádió.
A Bibliofordítás Reneszenca.
Szerusztok, kedves hallgatók!
Ezzel a címmel indult el a Hit Rádió magazi műsora a Szentpál Akadémia fordításáról, fordítóival.
Benke László vagyok, és velem szemben a stúdióban Krüll Tibornél csalog Eszter és Ruff Tibor.
Ti követtétek el a fordítást.
Tudja, én már tizenhárom éve jelent meg az új egyszóban, és már is az első kérdésem ezzel kötődni.
Ez az első szöveg, ugyanami tandemben készült el.
Jól tudom, hogy eddig nem volt más fordítás 2003-ig, amit ketten fordítottatok volna.
Nem, én is nagy szeretettel köszöntöm a kedves hallgatókat.
Volt egy nyers fordítás, amit azért még lektoráltunk, de olyan értelemben.
Ja, hogy te úgy érted, hogy a többi szöveg közül az első szöveg.
Igen, tehát evangéliumokat mindig egy-egy fordító készítettel, ugye?
Ja, hogy az, hogy ebben ketten dolgoztunk.
Igen, mert az első részét én csináltam, most próbáltunk visszaemlékezni, de nem sikerült.
Nekem úgy némik, hogy a 13.
fejezetig, és akkor a 14-től 16-ig.
Én is szeretettel köszöntöm a kedves hallgatókat.
Nem emlékszünk, egyszerűen régen volt, és hát azóta átment a szöveg, átkorrekciókon, úgyhogy már az ember nem annyira ismeri meg a saját kezemunkáját nyilván.
Értem.
Mégis, ahogy a folyoson beszélgettünk, ugye említettétek, hogy a 14-től vetett fel ugye a munkafonalát.
De az is lehet, hogy 12-től, ezt nem tudtuk eltölteni.
Mi indokolta ezt a feladatmegosztást, ami azért rendhagyó volt a fordítástörténetében, ugye?
Hát ez nem előre volt megbeszélve, hanem én már előre haladtam a 12-dik, vagy a 13-dik fejezetig.
Amikor is akkori körülmények, szolgálatok, leterheltségek, és ott többik indokolták azt, hogy hát én beláthatatlan időmmel nem tudtam volna folytatni.
És akkor ezért is kértem az Esztert, hogy segítsen be.
Eszter, ezek szinten még nem voltál annyira, tehát...
Nem, abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy ilyen szabadúszó státuszban voltam még, bármikor félre tudtam tenni az egyik dolgaimat.
És akkor, nem tudom, mert férnél voltál Tibon?
Nem, nem.
Egy könyv volt.
Köszönhető, hogy bármikor hadrafogható voltál.
Említettétek a módosulásokat, amiken átment a szöveg,
és mindjárt, ugye, hogy kinyitja az ember az új exós változatot,
illetve azt a változatot, amiből az akadémián tanítjátok a kronológikus bibliaolvasást,
mindjárt megütötte a szememet az a jelentős különbség,
hogy az első versben, bár Jézusnak, a Messiasnak szolgálja,
szerepel a Szent Álos újabb változatban, revideált változatban,
az egzóban Krisztus Jézus szolgálja.
Tibor, te erről előadtál 2014-ben, hogy egy fontos sajátosság a Szent Álos fordításnak, hogy mindenhol a görög Krisztuszt, Messiasnak adjátok vissza, hogy ezek szerint ez menet közben született ez a döntés, és nem az eredeti exós fordításnak a része.
Igen, már gyakorlatilag nagyon előre haladtunk,
hát szinte elkész voltak az exoduszos fordítások,
vagy talán már meg is jelentek, amikor bennem a lektorálási munka
során így kérdésként inkább kikristályosodott az,
hogy ugye a magyar emberek a Krisztus szót már ingább egy ilyen
családnévként érzékelik, hogy Jézus Krisztus,
apja neve József Krisztus, és hogy vissza kéne adni valahogy
a szónak a jelentését, hogy ez a homály lemenjen,
és akkor pont Csándor is szóba hozta ezt a kérdést,
és akkor valahogy meg is kérdeztem, hogy mit csináljunk,
és akkor alapvetően ő javasolta, hogy messiás legyen.
Mi után röviden végigbeszéltük, hogy ugye ha felkent megfordítanánk, ami szintén korrekt lenne, akkor szintén nem értené senki, hogy miről van szó.
Tehát ahhoz a szerephez, ami a messiás szerepe, vagy ennek a szónak a lényege, ahhoz a magyarban talán a messiás áll a legközelebb.
Ugye a köznyelvi szempontokat véve figyelembe, tehát a Krisztus, nem is értik az emberek, mikor Péter apostol például megkérdezi, illetve Pétert megkérdezi Jézuskinek, mondanak az emberek, és akkor Péter mondja, hogy te vagy a Krisztus, az élő Isten.
Figyelj, ezt a legtöbb bibliaford olvasó az elején nem is érti, most ebben mi olyan nagy poén, hogy megmondta, hogy ő akárki tudja, hogy Jézus Krisztus, az Jézus Krisztus.
És emellett a messiás megátment egy közszóvá is, ugye beszélünk politikai messiásokról.
Adinak a magyar messiásai.
Igen, tehát annak van egy ilyen jellegű jelentést.
Egyfajta szerepet visszaad magyarul is.
Hogyha intézhetek egy újabb különbséget, ez egy elég sajátos, érdekes változásnak éreztem a Róma 10-17-ben, ha már a két verzió különbségéről van szó.
Az eredetileg megjelent új egyszós változatban az szerepe, hogy a hit az üzenet meghallásából származik, az üzenetet pedig Isten beszédén keresztül lehet meghallani.
Pardon, ez volt az újabb, revidált változat.
Az új egyszós pedig Krisztus beszédet mond, ez miből ered egy ilyen különbség?
Hát itt a szövegváltozatok között van egy eltérés, és mivel az eredeti koncepció szerint mi a Nestlé Aland féle, ugye ilyen kritikai kiadást használtuk, de aztán az annyira szegényes szövegnek bizonyult, ugye a legkisebb kockázat elvét követve, mert gyakorlatilag kizártak egy csomó részt, hogy végül is visszatértünk a...
A Textus Receptushoz, ugye?
A Textus Receptushoz, amiről tartottunk is akkor egy megbeszélést, és akkor úgy nagyjából úgy tűnt, hogy mindenkinek ebbe békessége is van.
Úgyhogy most nekem, ahol ugye én vagyok a szűk keresztmetszet, ahol az egész el van akadva, nekem az is dolgom most, hogy újra összenézem, és a szövegváltozatból fakadó eltéréseket is visszajavítgatom egyenként az összes helyeken többek közt.
Ez meg még néhány hasonló ilyen pepecselős jelleg miatt megy ilyen borzasztó lassan.
Amúgy látod ennek a végét?
Tehát most nem ígéretet várok, csak van arra kilátás, hogy mikor lesz ebből egy egységesen kiadható viszony?
Hát én, ha egy hónapig csak ezzel tudnék foglalkozni, akkor azt meg lehetne csinálni készre.
Sajnos nekem az a problémám, hogy én nem tudok úgy bibliafordítással foglalkozni, hogyha azt nem reggel kezdem el, és csinálom estig megszakítás nélkül, úgyhogy közben nem zavarnak meg semmivel, nem kell mással foglalkozni.
És mivel ez a helyzet nem adott, és én legalábbis ezt úgy élem meg, hogy három óráig is eltart, míg az ember belekerül igazából a szövegbe, és egy perc alatt ki lehet esni belőle egy telefonhívás révén, és aznap nekem már nincs még egyszer lelkijerőm, hogy még egyszer visszakerüljek, és hát ez.
Akkor ezt a kedves hallgatók vegyék ki szólásnak, hogy most egy hónapig karanténba kell téged zárni.
Nem hiszem, hogy ez lehetséges, de azért, ha nem is mondok semmit.
Evezünk inkább más vizekre, és ha már evezünk, akkor ezt kellene, hogy jól tudom, hogy mikor Pál átment Makedóniába, ugye a harmadik útján, nagyjából akkor Te itt keletkezett, talán Korinthozból írta a róma levelet.
De második útján mentál, de mindig...
Második, pardon.
Harmadik útjának a végén.
Igen, harmadik útjának.
Akkor írta, de amikor ma Makedon gyűlökezeteket a második útján...
Az második, és a harmadik útján írta, és Korinthozból ezt jól tudom.
A róma levelet?
A róma levelet.
Igen, igen, igen.
Mintha a 16.
fejezet...
Hát ott az üdvözlésekből lehet kikövetkeztetni.
Egy bizonyos fébét küld, ugye, aki a mi hugunkat, így írjátok a fordításban, mintha vele küldenél el a fordítást.
Bocsánat, a levelet, így van.
Ez a legvalószínűsödhető, inkább valószínűsödhető verszió, hogy mikor keletkezett a róma levelet.
Igen.
Na most, tehát arról a párhol beszélünk, mert rúl van néhány üldöztetésen, megveretésen, mert a hátam mögött van egy jelentős szolgálat.
Ugyanakkor írja is, hogy nem akar más alapra vetni, mintha ezt a levelet egyfajta ilyen ajánló levélnek vagy bemutatkozásnak szerne.
Ez csak egy laikus meglátáson?
Vagy tudjátok ezt osztani, hogy azért ilyen nagyívű teologizálás megy a róma levélben, mert ő be is akar mutatkozni teológusként a gyűlökezet előtt?
Talán őt nem ismerték ennyire Rómában?
Hát nem ismerték Rómában, tehát Rómában a keresztények, azok sokkal korábban voltak már.
Ugye kiderül az apostolat selekedeteiből,
hogy az első pünkösdi alkalommal, amikor betöltekeztek hívők
szent szellemmel, akkor római hívők is,
római zsidók is voltak az összesereglett sokaságban,
akik aztán nyilván visszatértek Rómába,
és ilyen módon már voltak keresztények, újaszületett,
hívők Rómában, és nem sokat tudunk arról,
hogy hogyan is ki tevékenykedett Rómában,
de az biztos, hogy amikor Pál Rómába került a fogsággal során,
tehát amikor a császára appellál és Rómába viszik őt,
akkor ő már római keresztényekkel találkozik,
és tehát viszont ezt a gyűlökezetet ezt feltétlenül
még tovább kellett építeni szolgálti ajándékok révén.
Magáról a gyűlökezetről olyan sok minden, tehát akkor nem tudunk.
Állítólag a második század nagy részében is még görög nyelvű volt.
Erre bármi ötlet, hogy miért nem latinul írja a leved?
Érdekes mondanom, ezt sokan nem tudják, de Rómában nagyon fontos nyelv volt a görög, tehát egyáltalán nem volt egyértelműen latin nyelvű Róma városa maga.
Rómában egyébként nagyon jelentős zsidó közösség élt ebben az időben,
és ők szintén sokszor görög anyanyelvűek voltak,
hát ezt feliratokból lehet tudni, persze ez nem olyan egyszerű,
hogy ha felirat a nyelvéből nem feltétlenül lehet következtetni a beszélt nyelvüt,
de azért valószínűséget, hogy nagyon sok görög anyanyelvű zsidó élt Rómában,
és későbbi zsinogógáikat ismerjük inkább,
tehát inkább második, harmadik századi zsinogógáikat,
de biztos, hogy már az első században is volt a zsinogógáik,
osztiában találtak első századi zsinogógát, ami Rómának a kikötővárosa volt.
Én még annyit fűznék talán hozzá, hogy volt ugye adata arra, hogy Klaudius kihűzte zsidókat Rómából még a pálóda érkezése és a levélérás előtt, még pedig valami Krisztus miatt való zavargásokra hivatkozva, ami lehet, hogy a Krisztusra utal.
Más forrásokból úgy tudom, hogy 14 zsinogóga volt a városban,
ami valószínűleg 14 különböző zsidó irányzatot is jelent,
és én ebbe azért vagyok eléggé biztos, mert a levélből ez nagyon kiderül,
hogy az ott lévő diaszporában élő és részben Jézus Krisztushoz megtért zsidóság
és nem tudott megegyezni törvényi kérdésekben az egy egységes életmódban,
illetve a gyülekezeti életnek, vagy a gyülekezeti összejövetelekben
való mihez tartásban, és az egyik, ami nekem az a benyomásom,
hogy az egész Róma levélírását, beleértve még a nagy teológiai ívet is indokolta,
vagy így lett-e, az ez a tulajdonképpen gyakorlati gyülekezetépítési probléma volt.
Egyébként a Pálnál amúgy is jellemző, hogy nem ok nélkül megy időnként
nagyon mély teológiai fejtegetésekbe, hanem azoknak mindig van valamilyen
praktikus gyülekezetépítési, vagy ébredési gyakorlati oka,
amit még a kérdésedre én hozzátennék, hogy amit én, tehát az,
hogy a Róma levél a leginkább jogi gondolkodású levél,
szerintem ez is összefüggésben van azzal, hogy rómaiaknak írta,
másrészt pedig, hogy úgy mondjam két legyet ütt ezzel egy csapásra,
mert együtt alannak a 14 zsinagógában élő különböző irányzathoz tartozó zsidók számára,
pedig a rabbinikus jognak a legmagasabb szintű alkalmazásával bizonyít,
és így az egész hatalmas teológiai gondolatmenet az egyszerre a római
közönséget is a legmagasabb szinten megszólítja, tehát nyilvánvaló,
hogy Pál is igyekezett a társadalmi elitet is megszólítani,
és talán ezért is ilyen nagy gonddal van a birodalmi fővárosba írt levél,
mert mégis azért ez a Pál a postolnak a legnagyobb trófeája,
hogy úgy mondjam, hogy amikor ő bement Rómába, és ott elkezdte az evangelmet hirdetni,
akkor megölte a nagy fene vadat ezzel tulajdonképpen, bár végső halála az még előttünk áll.
De, és másrészt pedig Rabinikus szinten igazolta az idóság számára a törvénnyel kapcsolatos kérdést.
Érdemes lenne, vagy érdekes lenne megtudni, hogy sejthette-e, hogy a vértanú halálára Rómába fog sor kerülni, minthogyha lehet, hogy egyfajta vonzást érzett a pályája vége felé már erre, nem?
Hogy Róma felé irányult már ez a szolgálta levelében.
Levél előkészítette az útját, az útja vége pedig a vértanú halál volt.
Igen, meg a pál egész élet útján érződik, hogy a Szentlélek folyamatosan most feliden, hogy így mondjam, pofoszta ötbefelé a birodalom középpontja felé, mert ugye ő akart volna menni először Ázia tartományba, Kis-Ázsiába, utána Biténiába, ami szintén a mai Kis-Ázsia területé van, és azt írja azért, hogy nem engedte a szellem, hanem gyakorlatilag átküldte vagy átkényszerítette Görögországba.
Akkor ott ugye elvégezte tulajdonképpen a kulturális forrását az egésznek, azt ott elfoglalta, hogy így mondjam, és akkor utána a következő körben úgy tűnik, hogy már Róma felé terelte a szent léle.
Pálnál ez úgy tűnik általános módszer volt az ösztöke elleni rugdalózás, és utána az ösztökének egy hol szelidebb, hol határozottabb alkalmazása.
Elméleted a római zsidóságon belül, és akkor nyilván a római zsidó-keresztény közösség által megörökölt pluralitások féleséget, úgy tűnik, hogy Pál ennek az elsimításán is dolgozik.
Tehát legalábbis nekem a 14-es feljelzetet olvasva, főleg a szemövetjük ugye a galata levéllel, a galatáknak szemükre hányja, hogy megtartjátok a hónapokat, esztendőket.
Rómában meg minthogyha az szorgalmazna, hogy ne ítélgessétek egymást, hogyha valaki megtart egyfajt ünnepet, hogy a törvényt megőrzi.
Ezt te hogyan tudod feloldani ezt a kettőséget?
Hát az én véleményem szerint mások közeg.
A galatáknak a problémája az volt,
hogy olyan zsidó keresztények, akik abban hittek,
hogy a pogány hívőknek is körül kell metélkedni, és meg kell tartani a törvényt,
azok kezdtek erősen tanítani Galáciában, és Pál a levelet velük szemben írta meg,
és hát itt ugye olyan pogány hátterű keresztényekről van szó,
akik korábban a világ elemeinek a szolgálatában,
vagyis ilyen okkult rendszerekben éltek, amelyekben szintén a napok,
a hónapok, a csillagok, amilyen ezek számítottak sokat,
és most gyakorlatilag arra készültek, hogy visszalépjenek,
illetve átlépjenek a mozesi törvény hatája alatt,
ami bizonyos értelmen ugyanígy ezekkel foglalkozik,
csak nem okkultista módon.
A Rómában viszont zsidó keresztények éltek, akiknek megvan az a szabadságuk, hogy a törvényt is megtartsák, hogyha így döntenek, csak nem a megújt megigazulás szempontjából.
Ezért ott az egy más természetű vita volt, mert ott a zsidó ünnepnapok zsidók általi megtartása volt a kérdés, míg Galáciában pedig a zsidó ünnepnapoknak a nem zsidók általi megtartása volt a kérdés, ami egy egészen más helyzet.
És úgy ténik, hogy Pál számára teljesen rendben van az, hogy valaki zsidó háttérből, törvénytisztelő háttérből megtér Krisztushoz, és ugyanannyira, mint más törvénytisztelő zsidók, igyekszik követni a törvényt, már amennyire ez a diaszporában lehetséges?
Az én meggyőződésem szerint igen.
Hát ez már Pálnak az életújtján is láthatatlan, hogyha az apostolok cselekedeteit figyelmesen olvasjuk, akkor kiderül, hogy ő olyan törvényeket is megtartott, amik nem is voltak kötelezők még egy zsidó számára sem.
Amikor olyan közegben volt, nem, de amikor görögök között volt, akkor meg figyelt, hányt a törvényre.
Pont Korintosban írja, hogy megnyírta a haját Kankreában, ami Korintos kikötővárosa, merthogy fogadása volt.
És nyilván ez nem egy nozzireusi fogadalomnak a végét jelentette, mert azt a templomban kellett nyiratkozni, és a haját, a hála áldozat tüzébe dobni, hanem itt arról volt szó, hogy mi, amikor tette a fogadalmat, akkor nyiratkozott meg azért, hogy a haja ne nőjön túl hosszúra, amire befejezi a fogadalmat.
Tehát az, hogy ő görögök számára göröggi lett, akkor az nem azt jelentette, hogy elhagyta a törvényt?
Az én meggyőződésem szerint egészen biztosan nem.
Köszönöm az eddigieket, most rövid szünet, aztán ezen egy blokk után vissza fogunk térni ide.
Szervusztok, kedves hallgatók!
Itt a Bibliófordítás Renaissance-a című műsor, új fent.
Az előző műsorblokkban utaltatok a pál megtérésére, valahogy szóba került, hogy nehéz volt neki az öztöke ellen rúgódozni.
Nem is nagyon tudom elképzelni, hogy pálnak volt-e abban szabad választása, hogy megtérjen, és ezzel hatkanyarönyökre egy olyan teológiai pontra, amit pál tárgyal és utána a kereszténység hosszú évszázadain keresztül kérdezenek kérdés volt a kiválasztásnak a kérdése.
Talán inkább Tibornak címezném ezeket a teológiai kérdéseket.
Ti a kiválasztásra úgy gondoltok, hogy az egyfajta meghívó levél, mint mondjuk abban a példázatban, amiben menyegzőre hívják, vagy lakomára hívják a vendégeket.
Vagy a kiválasztást úgy értitek, ahogy a kárministák szokás, ugye az ötpontos kárministák, ez egy ellenállhatatlan kegyelem, és akit Isten kiválasztott, az meg fog térni.
Ti hogy látjátok a kiválasztás kérdését?
Hát én semmiképpen nem kárminista módon látom.
Én abban hiszek, hogy a szabad akarat az soha nincs fölfüggesztve, hiszen ez egy, hogy mondjam, filozófiai szükségszerűség, hiszen ha a szabad akarat föl lenne függesztve, akkor az ember többé nem is lenne felelős a tetteiért.
Ha az Isten valakit kiválaszt az elkárhozásra, akkor az azt jelenti, hogy annak az embernek az elkárhozásáért Isten a felelős, nem az az ember.
És innentől kezdve megborul az egész univerzum erkölcsi rendszere.
Úgy tűnik, hogy ezzel Pál is számol, és ezért kérdezi, hogy ez miért zavar téged, nem ő teremtette ezt az edényt erre, azt az edényt amarra?
Én Immanuel Kant álláspontján vagyok e tekintetben.
Nem, tehát konkrétan arra gondolok, hogy az Isten létezési módja, az az örökké valóság, ő nem időben létezik.
Számára nincsen múlt, jelen és jövő.
Természetesen le tud hajolni az időbe, be tud lépni az időnek a dimenziójába, de a saját létezési módja az idő fölötti.
Éppen ezért ő nem, tehát amikor ilyesmiről beszélünk, hogy előre, eleve elrendelés, az egy emberi gondolkodás, mert időben gondolkodik.