Kezdődik a Happy Day, a Hit Rádió napi hit életi válogatása.
Hallhatóvá tesszük a halhatatlant.
Happy Day!
Itt vallás, meg vallás.
Mondjuk ki közösen Isten igényt, most a Hit Rádióba.
Mondjad velem együtt, hogy hiszem, hogy az Isten elküldt ez ő egyszülött fiát, mert úgy szerette a világot, hogy az egyszülött fiát adta oda élete, hogy aki hisz ő benne, el ne veszem, hanem örök élete legyen.
Én hiszek Jézusban.
Hiszem, hogy ő a Mesias, az élő Istennek a fia, aki halott volt, de harmadik napon feltámadott a halálból és felőttetett az atyának a jobbjára, és megkoronáztatott dicsőséggel és tisztességgel, és Isten urrát tette a kezei munkája fölött.
Ő az Úr, az Atyaisten dicsőségére.
És hiszem, hogy a názati Jézus Kisztus, a királyok királya, uraknak az Ura, ő az Alfa és az Omega, kezdet és a vég, első és az utolsó, és az ő kezébe van a halálnak és a pokolnak a kulcsa, mert legyőzte a feltámadás által a halálnak a gonosz angyalát, pokolnak az angyalát és az urát, a sátánt is, és mindezeket lefegyverezte és lábai alá vetette.
És hiszem azt, hogy ővé minden hatalom, a mennyben és a földön.
És hiszem, hogy aki hisző benne, befogadta őt, azonosult vele, az ő halálával, eltebetkezésével, feltámadásával, az fölszabadult a bűn uralma alól.
És a mai napon is, mivel hiszek Jézusban, ezért veszek erőt és veszek hatalmat, hogy ellenálljak az ördögnek.
Mert hiszem azt, hogy Jézus Kisztus olyan hatalmat adott, amely kigyókon, skorpiókon taposásra tesz alkalmasság képessé, és semmi nem ártat nekem a Jézus nevében.
Ámen!
Nehémiás könyve Első rész Nehémiásnak, Hakaljáfiának az elbeszédése.
A huszadik esztendőben, Kiszléfónapban történt, amikor én Nehémiás Súsán városában éltem.
Hanáli, az egyik rokonom érkezett hozzám, néhány más férfivel együtt Judeából.
Kérdeztem tőlük, hogyan vannak a száműzetésből hazatért judaiak, és érdeklődtem Jeruzsálamt.
Elmondták, hogy az a maradék nép, amely korábban már hazatért, nagy nyomorban és gyalázatban él Judeában, mert Jeruzsálem falai romokban hevernek, kapuit pedig tűz pusztította el.
Ezt hallva nagyon elszomorodtam, napokon át ki sem mozdultam, csak sírtam, böjtöltem és imádkoztam.
Könyörögtem Istenhez, aki a mennyben lakik.
Örökkévaló Isten, aki a mennyben vagy!
Hatalmas és rettenetes Isten, aki hűségesen megtartod a szövetséget azokkal, akik szeretnek téged és engedelmeskednek parancsaidnak.
Kérlek, hallgass meg és tekints rám!
Hallgass meg szolgált könyörgését!
Hallgass meg, amint éjjel-nappal imádkozom Izrael népéért, szolgáidért!
Igen, örökkévaló, védkeztünk ellened, én és Izrael egész népe.
Bűnös vagyok én is, apám családja is.
Mindannyian bűnösök vagyunk.
Bűnt bűnre halmoztunk, mert nem engedelmeskedtünk parancsaidnak, rendelkezéseidnek és törvényeidnek, amelyeket szolgád Mózes által adtál.
Kérlek, emlékezz ígéretedre, amelyet szolgádnak Mózesnek mondtál.
Ha védkeztek és hűtlenek lesztek, szétszórlak benneteket az idegen népek közé.
De ha visszatértek hozzám, ha engedelmeskedtek parancsaimnak és azok szerint éltek, akkor ismét összegyűjtelek és beviszlek benneteket arra a helyre, amelyet kiválasztottam, hogy nevem ott lakozzon.
Bizony, ha a Föld legtávolabbi szélére szóródtok szét, még onnan is összegyűjtelek benneteket.
Ezek a te szolgáid és ez a te néped, örökkévaló, akiket megszabadítottál.
Megőriztél erős karoddal és hatalmas erőddel.
Kérlek, hallgassd meg szolgád könyörgését.
Halld meg szolgáid imádságát, akik gyönyörségüket lelik abban, hogy tisztelhetnek és félhetnek téged.
Örökkévaló, kérlek, segítsd meg engem ma, és fordítsd hozzám a király szívét, amikor segítséget kérek tőle.
Én ugyanis a király szolgája voltam, a pohárnoka.
Történt pedig Artashasta király uralkodásának 20.
évében, Nissan hónapban, hogy tisztségem szerint éppen felszolgáltam a bort a királynak, amikor megszólított.
Csak nem vagy beteg?
Miért ilyen szomorú az arcod?
Biztosan valami nyomja a lelkedet.
Korábban még sohasem voltam szomorú a király jelenlétében, ezért nagyon megijedtem.
Majd ezt feleltem.
Uram királyom, örökké élj!
Hogy ne lennék szomorú, amikor a város, ahol őseim nyugszanak, romokban hever és kapu itt tűz égette meg.
Mit kívánsz?
kérdezte a király.
Mielőtt válaszoltam volna, imádkoztam Istenhez, aki a mennyben lakik.
Majd ezt feleltem.
Ha jónak látja a király, és a szolgáját kedveli, akkor küldjön el engem Judea tartományába, abban a városban, ahol őseim nyugszanak, hogy újjáépítsem a várost.
A király akkor megkérdezte.
A királynél ott ült mellette.
Mennyi időre van ehhez szükséged, és mikor térsz vissza?
Akkor megmondtam, mennyi időre szeretnék szabadságot kérni, a király pedig jóindulatúan elengedett.
Majd tovább kértem őt.
Ha a király jónak látja, adjon a kezembe írott rendeleteket a folyontúli tartományai tartóinak címezve, hogy Judeába menett szabadon átutazhassak a területükön.
Egy másik hasonló ajánló levélre is szükségem lenne, Assáffnak a királyi erdők gondviselőjének címezve, hogy utaljon ki elegendő gerendát az építéshez.
Hiszen helyre kell állítanom a templomot körülvevő falat, a város falait és a kapukat, azon kívül magamnak is kell házat építenem.
A király mindezt megígérte, mert Istenem keze nyugodott rajtam.
Sőt, még kíséretet is rendelt mellém, tiszteket és lovaskatonákat.
Amikor megérkeztem a folyontúri tartomány helyi tartóihoz, átadtam nekik a király leveleit.
Amikor a hórómból való Szambállat és Tóbiá, az ammonitiszt viselő meghallotta, hogy jött valaki, aki Izrael népének segíteni akar, mindketten nagyon felháborodtak és megharagudtak.
Azután Jeruzsálembe értem és három napra megpihentem.
Éjjel felkeltem és néhány emberem kíséretével elindultam, de senkinek sem szóltam arról, hogy mit akarok tenni Jeruzsálemért és hogy Istenem mire indította a szívemet.
Csak egy ló volt velünk, az amelyiken lovagolni szoktam.
Még sötét éjszaka volt, amikor kimentem a városból a Völgykapunát, a Sárkányforrás felé, azután a Szemétkapuhoz.
Gondosan megvizsgáltam, milyen állapotban van a városfala és láttam, hogy romokban hever.
Megnéztem a falon lévő kapuboltozatot is.
A fából készült kapuk hiányoztak, mert elégtek.
Azután a forráskaput néztem meg és a királyi víztárlót, de itt már nem tudtam a lovammal tovább menni, olyan szűk volt a hely.
Ezért gyalogmentem fel a Völgyből, hogy megvizsgáljam a falakat.
Majd visszamentem és a Völgykapunk keresztül hazatértem.
Ekkor még senki sem tudta, hogy hova mentem és hogy mit tettem, még a vezetők sem.
A júdeaiak, papok, vezetők, előkelők és a többiek közül, akik később a munkát végezték, senki sem sejtette, mire készülök, mert hallgattam róla.
Azután összehívtam őket és azt mondtam nekik.
Látjátok, milyen nyomorúságos a helyzetünk?
Egész Jeruzsálem lakatlan romhalmaz és a kapuit tűz pusztította el.
Gyertek, fogjunk össze!
És építsük újjá Jeruzsálem falait, hogy ne kelljen tovább viselnünk ezt a gyalázatot.
Azt is elmondtam nekik, hogy Istenem keze rajtam nyugszik és hogy a király is támogat az építésben.
Erre mind azt válaszolták.
Igen, fogjunk hozzá!
Építsük fel a falakat!
Ezzel az erős elhatározással fogtunk hozzá a munkához.
Amikor a horomból való Szambállat és Tóbiá, az ammonitiszt viselő meg az arab Gesem meghallotta, hogy újjáépítjük a falakat, kigúnyoltak bennünket és megbetéssel mondták.
Hogyan, mit építetek?
Csak nem a király elen akartok fellázadni.
Erre én így válaszoltam.
Mi a mennyben lakó Isten szolgái vagyunk, aki megsegít bennünket, hogy ezt a várost újjáépítjük.
Nektek azonban semmi közötök ehhez.
Egyikőtök sem lakott itt soha, sem nem volt itt tulajdonatok, ezért emléketek sem marad Jeruzsálemben.
Oh, happy day!
Oh, happy day!
Mert van az életednek értelme, az már megvan az örök élet.
Tehát itt végigveszi Salamon az összes értelmes, amiért az emberek rajongnak.
Vagyongyűjtés, szépség, hedonizmus, élvezeteknek a kiélése, színesíteni az életet nagy élményekkel, élvezetek, bölcsességkerese, jövőkutatás.
Konklúzió, hiába valóság.
Minden formáját, amiért ma az emberek rajonganak és odáig vannak és várják a kitüntetéseket, Nobel-díjakat, Kossuth-díjakat, Széchenyi-díjakat, itt tudom én mi csodákat.
Tehát Salamon mindent megpróbált, verseket írt, költészetet írt, művészettel foglalkozott, vagyongyűjtött, stb.
Mindegyiket megnézett.
Azt mondta Salamon, ha ez mind az időnek a rapságban van, az ember akkor is úgy végzé a földi életét, mint a kutya.
Semmi nagy különbség nincs, ahogy a kutya befejezi a földi életét, meg az ember befejezi.
Akkor mégis ebben se tudod megnyugodni Salamon.
A végső konkluzia azért jó dolog, de ugye ezt kell követni, higgyétek el, a legbölcsebb, és higgyünk neki, és akkor következőt mondja Salamon.
A dolog summája, mindezeket halván az Isten féljed, és az ő parancsolataid megtartsad, mert ez az embernek a fő dolga.
De a magasban egy újabb gép retteget moraja zúgott fel, a lerombolt város felett körözött, és akkor egy bomba süvítése hallatszott.
Ösztönösen, mint mindig mindenki lebukott, a bomba közel csapódott be, nagyon közel.
Ám ahhoz nem elég közel, hogy megsebesítse a föld alatt rekett embereket.
Ahhoz viszont elég közel, hogy szétrobbantsa az összeolvat acélajtókat.
Amint elült a por, Robi Pásztor és a gyülekezete előmászott az óvóhelyről a felettük füstölgő romok közé.
Ott állt háromszáz erős ember a lángokban álló város közepén, és hálát adott Istennek.
Azon az éjjelen Robi vendégszobájában elmeséltem Róznak ezt a csodálatos történetet.
Biztosra vettem, hogy üzenetet hordoz magában a szövetség problémáit illetően, csak azt nem tudtam, mi ez az üzenet.
Ahogyan azt sem értettem, miféle kapcsolat állhat fent a saját helyzetünk és hál sátras összeövetelei között.
Lenyűgöző élmény volt olyan összeöveteleken részt venni, ahol egyetlen szót sem értettünk, az arcokat viszont tanományozni tudtuk.
Udvarias és kimért tekintetek, nehezebben megszólítható közönséggel úgy vélem soha nem találtuk szembe magunkat.
Már éppen konstatáltam magamban, hogy semmi sem tudnám megtörni ezt a német tartózkodó viselkedést, amikor, mint általában, egy gyógyulás megváltoztatott mindent.
Egy teljesen süket férfi, akit az egész város jól ismert, visszanyerte a hallását.
És hogy mi következett ezután?
Nos, az emberek ekztázisba estek, sírtak, megölelték egymást, és a menny felé emelték a kezüket, pontosan úgy, mint az örménypünkös dieg.
Én azonban egyre csak azon morfondíroztam, hogy miért küldött engem az Úr ide.
Nem közreműködtem semmiben, és abban sem voltam biztos, hogy tanultam-e valamit.
Róz mostanra kezdte elveszíteni a türelmét, és haza akart utazni a gyerekekhez.
Ám előtte mindenképpen valóra kellett válnia egy gyerekkori álmának.
Mindig is vágyott arra, hogy lássa Velencét.
És ki tudja, emlékeztettük egymást.
Talán többé nem jövünk Európába.
Így hát Olaszország felé folytattuk utunkat, ám ezúttal vonattal.
Mennyire más volt az ablak előtt elvonuló táj a kaliforniai farmokhoz képest.
Apró telkek öleltek körbe egy-egy régi parasztházat, miközben disznók, libák és csirkék mászkáltak az udvarban.
Akárcsak karakala, mondtam Róznak, mint azok a gazdaságok, amelyekről apám szokott mesélni.
Németországban vásároltam egy fényképezőgépet.
És a vonaton, annak ellenére, hogy négy idegen nyelven is arra figyelmeztették az utasokat, hogy ne hajoljanak ki az ablakon, Nos, én pontosan ezt tettem.
A fülkénkben lehúztam az ablakot, és egészen a vállamig kihajoltam rajta, hogy kiváló fényképet tudjak készíteni.
Ekkor égető fájdalom nyilalt a jobb szemembe.
Gyorsan behúztam a fejemet, majdnem elejtve a fényképezőgépet.
Róz!
Róz segített leülni, majd elemelte az arcomtól a kezemet.
Annyira remegett a szemem, hogy nem tudtam kinyitni.
Róz óvatosan felhúzta a szemhéjat.
Látom, úgy néz ki, mint egy apró kődarab, éppen a pupilla mellett.
Róz elővette a zsebkendőjét, és megpróbálta vele kipiszkálni a fémdarabot.
Ám az nagyon mélyen belefúródott a szemembe.
Kínzó fájdalmat éreztem.
Az arcomhoz nyomtam a zsebkendőt, hogy felítassam a patagszó könnyeimet.
Még egy óra volt Velenceig.
Életem legszörnyűbb egyórája.
Az állomásról a romantikus gondolázás helyett motorcsónakkal a szállodához száguldottunk.
A recepciós pult mögött álló férfi egy pillanat alatt megértette a szituációt.
Néhány perccel később már az ágyon feküdtem kinyújtott lábakkal a szobánkban, miközben a szálloda orvos fölémhajolt.
Felhúzta a szemhéjat, belevilágított a szemembe, majd felegyenesedett.
Sajnálom, színióre, de nagyon súlyos a helyzet.
A kődarab nagy és érdes.
Ki tudja venni?
Itt nem, színióre, be kell mennünk a kórházba.
Azonnal telefonálok.
Miközben a számot tárcsázta, majd hadarva olaszul kezdett beszélni, Róz leült mellém és megfogta a kezem.
Démosz, mondta, imádkozzunk a szemedért.
És bármennyire is meglepő, de a fájdalom és a magam ostobasága miatti bosszankodás közepette, ez volt az egyetlen dolog, amit elfelejtettem megtenni.
Róz elkezdett hálát adni Istennek a Hamburgban látott csodás gyógyulásokért.
Uram, köszönjük, hogy ugyanúgy jelen vagy ebben a szobában is, itt Olaszországban, mint ahogy jelen voltál abban a Németországi sátorban.
Jézus nevében kérünk téged, hogy vedd ki Démossz szeméből azt a szilánk darabot.
Még imádkozott, amikor melegség kezdte átjárni a szememet.
Róz, érzek valamit, valamit történik.
Pislogtam néhányat, de nem éreztem semmit, sem fájdalmat, sem irritációt.
Róz, nézd meg a szememet.
Róz fölémhajolt.
Démossz, Démossz, nincs ott, a kődarab eltűnt, mondta örömében zokogva.
A kórház fogadja önt, tette le az orvos a telefont.
A sürgőségi osztályra megyünk.
Kivette a lámpáját a táskájából, és még egyszer a szemembe világított.
Elengedte a szemhéjamat, és megvizsgálta a másik szememet.
Majd ismét a jobbat nézte.
Ez lehetetlen, mondta.
A feleségem kérte Istent, hogy távolítsa el a szilánkot a szememből, magyaráztam neki.
Ez lehetetlen, ismételte meg.
Ez a darab nem jöhetett ki csak úgy magától.
Nem is magától esett ki, doktor úr.
Isten vette ki.
Ön ezt nem érti.
Sebb helynek kellene lennie a helyén.
A szöveti részen egy repedésnek kellene lennie.
Ott, ahol a szilánk darab behatolt.
De nincs ott semmi.
Semmi seb, semmi sérülés.
Az ajtó felé hátrált.
Nem küldök számlát, színyor.
Lehetetlen, hogy ilyen megtörténjen.
Rózé és én vidában töltöttük az időnket Olaszországban.
De mégis.
Mi köze volt mindennek a szövetséghez?
Amikor július vége felé visszatértünk Los Angelesbe, még mindig nem láttam tisztán az előttünk lévő utat.
Eljött az augusztus, majd a szeptember.
Továbbra is megtartottuk a találkozókat a Clifton Étteremben, szombat délelőttönként, ugyanazzal a kis csoporttal, amelynek tagjai inkább a hozzám való lojalitás miatt jöttek el, gyanítottam, nincsen valami más okból.
Beköszöntött az október, a teljes evangéliumi üzletemberek nemzetközi szövetségének első évfordulója.
A mögöttünk álló tizenkét hónap során az ország számos pontján beszéltem a szövetségről.
Több különböző városból látogattak el a reggelikre férfiak, de annyira egyiküket sem nyűgözték le a látottak, hogy egy újabb csoportot indítsanak a saját városukban.
Pedig arra számítottunk, hogy csodálatos dolgoknak leszünk tanúi.
Róz volt annyira kedves, hogy ne emlékeztessen az előző őszi magabiztos előrejelzésemre, de láttam rajta, hogy egyre nő benne a kételkedés azzal kapcsolatban, hogy vajon bölcs dolog-e folytatni a szombat reggelizéseket a szövetség tagjaival.
Nem teszünk semmi mást, csak reggeliztetjük az embereket, Demosz, mondta.
Sokkal nagyobb haszna volt a sátoros összejöveteleknek, ezreket értünk el minden nyáron, most pedig, a legjobb esetben is, néhány tucatot csupán.
Tudtam, hogy igaza van, de…
Lássuk meg, mi történik a következő hónapban, mondtam.
Ám ahogy eljött a november, úgy el is ment, a találkozók pedig csak döcögtek.
Hogy őszinte legyek, a részvételi arány valójában visszaesett.
A december más lesz, biztosítottam Rózt.
A karácsonyi időszakban sokkal nyitottabbak az emberek.
Ám ha volt is valamilyen hatása a karácsonynak, akkor annyi, hogy olyan elfoglaltát tett mindenkit, hogy nem jöttek a találkozókra.
Jövő szombaton vásárolni kell vinnem a feleségemet, Témosz.
Karácsonyi vásárt rendezünk a gyülekezetben.
Elviszem a gyerekeket a Mikuláshoz.
December 20-ának szombat reggelén 15-en gyűltünk össze a Clifton emeleti termében, hattal kevesebben, mint amennyivel 14 hónappal korábban indultunk.
Isten számára egy emberi sors az teljes egészében készen van az örökkévalóságban.
De nem azért, mert az illetőnek nincsenek szabad döntései.
Mert ő mindent szabad döntéséből csinál az időben.
Isten viszont nem tehet arról, hogy így mondjam, hogy a mindentudó révén ő az örökkévalóságban az egész sorsot látja.
Tehát ez egy előre tudás, nem egy eleve elrendelés.
Hát annyiban van benne Isten részéről a karati döntés, hogy bár előre tudja azt, hogy valaki hova megy, ennek ellenére megteremtette azokat is, akikről előre tudja, hogy el fognak kárhozni.
Megtehette volna, hogy ezeket nem teremti meg, de ennyiben megengedőlegesen, hogy így mondjam, az akarata benne van abban, hogy azok a lények is létrejöttek, akik végül elkárhoznak.
De ha valaki ezt egyébként alaposan végiggondolja, akkor kiderül, hogy ez meg szükségszerűség, mert hogyha Isten ennek alapján szelektálta volna, és eleve meg se teremti azokat, akik a szabad akaratukat rosszul használják, akkor megint csak az lenne, hogy nem lenne szabad akarat.
Márpedig, ha nincs szabad akarat, akkor nincs szeretet.
Ugyanis szeretni csak szabad akarattal rendelkező lény képes.
Mivel Isten a világ mindenséget szeretetből és szeretetre teremtette.
És arra, hogy a lények egy része, amelyek személyiségre rendelkeznek, tudjanak szeretni.
Ezért ezeket a lényeket szabad akarattal ruházta föl.
Így ezek a lények dönthetnek az Istenről tölvaló teljes elszakadásukról.
És ezt Isten előre látja, hogy ők hogy fognak dönteni.
És a megteremtésük előtt is látta, hogy fognak dönteni, és mégse vonta meg a létezés tőlük, mert ha megvonta volna, akkor megint csak nem lenne szabad akarat az univerzumban.
Én hadd egészítsem ki ezt a kérdést két pillanatban Pálnak az életéből.
Az egyik az, amikor közeledik Jaruzsálem felé, ahol fogságba kerül, és megprófítalják neki előre, hogy fogságba fog kerülni.
És érdekes, hogy nem csak Pál, hanem az egész közösség aki jelen van, úgy reagál erre, hogy kérik Pált, hogy ne menjen Jaruzsálmet.
Tehát ők is feltételezik, hogy van egy szabad döntési lehetőség ebben a helyzetben.
Pál viszont azt választja, hogy elmegy Jaruzsálem, és vállalja a fogságot.
Nyilván ez egy lehetőség volt neki a Rómába kerülésre is, de azért másképp is ment volna a dolog.
A másik pedig, amit mondta, hogy ő neki nem volt szabad döntés a megtérésében.
Ezt most így nem tudom, hogy ez teljesen igaz-e, de az biztos, hogy a rómaiakhoz írt levélben olvashatunk egy megdöbbentő mondatot.
Ez az, hogy a zsidókért kész lenne átok alá kerülni, hogy ők üdvözülhessenek.
Magyarul elkárhozni.
Nemcsak meghalni lett volna kész, hanem akár el is kárhozni.
Azért nem vállalta ez Petőbe között, mert nem látta értelmét.
Tehát nem tértek volna meg ettől a zsidók, ettől az ő áldozatától.
Ez egyfajta módességi kiállás, nem?
Hogy engem törölj ki a te könyvedből.
Így van.
Én azt gondolom, hogy ez mindenképpen a Pálnak a szabad választási lehetőség.
A módessége az meg Krisztusi.
Mindenesetre, ha a szabad döntése maradt is Pálnak, az annyi talán elmondható, hogy ott Krisztus nem zörgetett az ajtót, hanem berúgta az ajtót.
Igen, de azt gondolom, hogy azért abban nem volt szabad döntése Pálnak, hogy meg kellett látni a Jézust, és beszélnie kellett vele, és meg kellett hallani a hangját, és ez eléggé próbára tette, mind fizikailag, mind lelkileg.
De hogy utána ő erre milyen választ ad, és ad aztán nap, mint nap, évtizedeken keresztül, megújítva újra, meg újra a megtérését, az azért az ő szabadakaratának a...
Tehát olyan, én szerintem olyan nem létezik, hogy Isten valakit a szabadakaratától megfoszt.
Még a megtérés esetében sem, vagy talán még abban, abban még kevésbé, mint esetleg másból, de szerintem így igazán semmi.
Ami konkrét példát erről mond Pál, az egyébként pont Izraellel kapcsolatos részekben szerepel itt a róma levelben, hogy Isten bizonyos embereket megkeményített, amikor Izraelről beszél, akkor kanyarodik rá a kiválasztás témájára.
És Eszter, jót tudom, hogy te többet is foglalkoztál az Izrael elvetése, elnemvetése témakörrel.
Hát abban a tekintetben foglalkoztam vele, hogy 17.
századi teológiai műveket volt szerencsém olvasni.
Az Ted egy angol protestants teológusnak a művéről van szó, meg Koméniusnak egy kevésbé ismert művéről, amiben a Róma 11-ből kiindulva, illetve nagyon világos teológiai látással arról, hogy az isteni menetrendről az utolsó időkben Izrael egybegyűjtetéséről és helyreállításáról, annak ellenőri, hogy abban az időben is ennek heves ellenzői voltak ennek a nézetnek.
Tehát annyira világos és tiszta fejezetek ezek, amiket ők írtak, hogy ma is olvasható.
Ez egyfajta kereszténcianizmus volt.
Kereszténcianizmus, így van.
És egyébként ennek nagyon érdekes következményű voltak, tehát ők nemcsak elméleti teológusok voltak, hanem ezek a teológusok, akik ebben hittek.
Ők azon munkálkodtak, hogy engedjék vissza a zsidókat Angliába, mert ugye Angliának a neve az, hogy Angleter, franciaul, vagyis a Földnek a csúska, és az van megírva a Mózes 5.
könyvében, hogy Isten a Földnek a legszéléről is egybegyűjti az Izraelt.
Tehát először el kell jussanak a Földnek a szélre, hogy Isten annál egybe tudja őket gyűjteni, és elérték, hogy visszaengedjék a zsidókat.
Na most, ahol Pál Izrael megkeményítéséről beszél, ott azért igyekeztem most, megpróbáltam szűz szemmel újraolvasni a romalevelet, és ti bele tudtak abban gondolni, hogy Pál feltételezte, hogy mi kétezer évvel később még itt ülünk, és ugyanez a helyzet áll fenn, és erről beszélgetünk, és Izrael még mindig meg van keményítve?
Nekem az a benyomásom erről, hogy Pál nyugtatgatja a zsidó olvasóit, nyugodjatok meg, ez egy ideiglenes dolog, vissza fog jönni az úr, meglátja a kónis, meg a grűnis, és még ők akár megtérhetnek, lehet, hogy egy nemzedéknek se kell ahhoz eltelnie, hogy erre sor kerüljön.
Kíváncsi lennék rá, hogy Pál mit szólt volna, hogyha bele lát esetleg az időszalakba, hogy ez kétezer évig fennállt?
Hát, én nem tudom, hogy Pál mennyire látott bele az időszalakba, vagy mennyire nem, nem feltétlen gondolom, hogy a saját nemzedékében biztosan várt az esélyes eljövetelét, de adhatott ennek is esét természetesen.
Ugye amikor a, tehát a proféták nem mindent tudók.
A proféták annyit tudnak, amennyiről kinyilatkoztatást kapnak.
És a dolguk az, hogy azt, amiről van kinyilatkoztatásuk, azt elmondják.
Az, hogy olyanról beszéljenek, amiről nem kaptak kinyilatkoztatást, az nem feladatuk, sőt kifejezetten nem szabad nekik ezt tenniük.
Jézus is, amikor kérdezik, hogy milyen időben állított helyre Izraelt, akkor azt vászolja, hogy nem a ti dolgotok tudni az időket, időpontokat, hanem vesztek erőt, miután a Szent Szelem eljön rátok.
Ebből is az derül ki, hogy amikor a Szent Szelem valakire eljön, most független attól, hogy ez egy ószövetségi proféta, vagy egy újszövetségi apostol, vagy proféta, akkor egy részleges betekintést kap az Isten terveibe, amennyiben ő neki ezt el kell mondania, de annál többet nem.
És amennyire én látom, a proféták nagyon jól együtt tudtak élni ezzel a tudatlansággal, és talán nem is vágytak arra, hogy sokkal többet tudjanak meg.
Ugye Jézusnak pedig van egy utalása arra, hogy sok minden mondani valója lenne még az apostolokhoz, de jelenleg ezeket nem bírnák elviselni.
Én azt gondolom, hogy például, ha akkor Jézus elmondja a Péteréknek, Jánoséknak, hogy hát most nem az lesz szám, hogy Izrael helyre lesz állítva, és belép a messiási megváltásba, és minden, hanem most fog csak igazán megkeményedni, és most jön még csak az igazán nagy diaszpora, és a többi.
Én elképzelhetően tartom, hogy a Péter, János, Jakob vagy elvesztették volna a hitüket, mint zsidó emberek, ez feldolgozhatatlan lett volna akkor számukra, vagy lelkileg annyira összeomlottak volna, hogy alkalmatlan okká váltak volna a szolgálatra.
És ezért Jézus azt mondja, hogy majd ha eljön az igazság szelleme, az majd elveszett iteket minden igazságra, illetve pontosabban, ha jól emlékszem, a görög az inkább úgy mondja, hogy bevezett benneteket a teljes valóságba.
Ami egy kicsit annyiba jobb, hogy hát a realitással szembenézni, az nem egy könnyű dolog, és ezért a Szent Lélek ezt fokozatosan csinálja.
Én elképzelhetőnek tartom, hogy a Pált sem vezette be ott akkor abba a teljes valóságba.
Még kétezer éven át fog ő utána tartani, mert lehet, hogy neki is fölmondta volna az idegrendszere a szolgálatot, ha ezt meghallja.
Izraelra kapcsolatban én két kúcs kifejezést írtam le magamnak a róma levélből, az egyik a féltékenység, ugye, hogy ez volt a taktika, hogy Isten féltékenyé teszi a zsidókat, a másik pedig ez a mély álmodbocsátott rájuk, ez mintha rezonálna a Genezis 3-ra, ugye, ahol Ádámra mondja a szöveg, hogy Isten tárdémát, ilyen hipnotikus álmot, vagy esetleg valamilyen mély álmot.
Hibernálás ez.
A mai Ivrittben úgy tudom, téli álmot és hibernálás, orvosi altatást is jelent.
Tehát ilyen teljes érzéketlenséggel járó műtéti altatás.
Mind a két kúcs szóval kapcsolatban hadd kérdezelek meg titeket, hogy ahogy látjátok ezeket működni, tehát érezhető, hogy egyszerűen letompulnak az érzékeik, ott fogékony héber-hébereknél is.
A másik, hogy a féltékenységet ti láttátok, mert valaha is működni, hogy egy zsidó azért kezd el Istenhez közeledni, Izraelistenéhez, mert megirigli azt, amit lát egy nem zsidónál.
Hát bevallom, őszintén szerintem az utóbbinak még inkább előtte vagyunk.
Tehát a féltékenységnek a feltámadás az még igazából a mi feladatunk, hogy bizonyos módon, úgy olyan állapotba kerüljünk szellemileg, fizikailag, hogy ez megvalósulhasson, de az előbbi az feltétlenül.
Tehát néha tényleg nem érthető, hogy miért hallgatják meg mosolyogva az evangéliumot, és miért maradnak tökéletesen érzéketlenek.
Talán a 2000 éves egyház korszak még inkább eltávolította ezektől a gondolatoktól a zsidóságot.
Ezek szerint az egyház nem töltötte be azt a küldetését, mondhatjuk, hogy ebből a szempontból eddig az egyház kudarcot vallott, hogy féltékenyé váljanak miatta a zsidók?
Hát ez az egyház is kudarcot vallott, meg Izrael is kudarcot vallott.
Most, ahogy állunk, gyakorlatilag az első 2000 év volt a törvény nélküliségével, a második 2000 év az Izraelnek, a törvénynek az ideje volt.
A harmadik 2000 év a mesiás napjai, és most mindezeknek a végén úgy tűnik nekem, hogy nyilvánvaló, hogy a sátán számára mindig az abszolút célpont az, akin keresztül Isten az őt történetet előre viszi.
Ezért Izraelt tűzte ki először,
aztán pedig az egyházat tűzte ki célpontjén,
és hát mindent elkövet annak érdekében, hogy az evangéliumot,
ha nem sikerül megakadályozni a terjedését,
akkor legalább ne hiteles formában jusson el az emberekhez,
mert mivel a sátán jól tudja, hogy Isten nagyon jogszerű,
és kapott világosság alapján ítéli meg a nemzeteket,
ezért mindaddig, ameddig az evangélium hiteles formában
nem jut el a Föld összes nemzeteihez,
addig a messiás nem tud visszajönni,
és nem tudja megalapítani az ezeréves birodalmat.
Ezért, és tényés oló, hogy az egyház az elmúlt kétezer évnek
a nagy részében, legalább a történelmi kereszténység,
az nem jól működő struktúrákat,
és nem hiteles evangéliumot képviselt,
ami inkább riasztó volt, nemcsak a zsidók,
hanem minden ember számára, ez vezetődtett oda,
hogy ma a világ a fürdővízzel együtt a gyereket is kiönti,
mert annyira elege lett a vallásból,
hogy akkor inkább már a hitből se kér,
ami hát egy borzasztó nagy kárt étel,
amért nem elsősorban a világi emberek a felelősek,
hanem a történelmi kereszténység.
Eszter, elvileg te fordítottad a 13.
fejezetet, ha emlékeitek nem csalnak, és ott a tekintélyekről van szó.
Ez érdekelne, hogy amikor Pál arra buzdít, hogy tiszteljük a tekintélyeket, mert nincsen tekintély, világi tekintély, hanem csak Istentől.
Ő a pozícióról beszél, vagy az adott szeméről.
Tehát szerinted az XY-t rendelte Isten, vagy mondjuk a miniszterelnöki hivatalt rendelte Isten, meg a rendőrfőnöki pozíciót rendelte Isten, ráadásul azt írja róluk, hogy mert ők hűségesek, így szerepel a ti fordításotokban.
Mi van akkor, ha hűtlenül kezelik a közvagyont, akkor le lehet őket vetni a hatalomból?
Hát jogszerű módon, nyilván.
Azt gondolom, hogy elvileg mind a két értelmezés lehetséges, de nyilván...
Tehát elsősorban a pozíció az, amit tiszteletben kell tartani, és az, hogy milyen személy kerül el a pozícióba, az viszont függ az adott országtól, az ő, tehát hogy mit érdemelnek meg, tehát ők befolyásolhatják ezt, ilyen módon, úgyhogy...
Tehát lehet, hogy büntetésből kapunk vezetőket, olyanokat, amiket megérdemeltünk.
Biztos, hogy Magyarországon van valami.
Tibor, ha megengedsz még egy gyors teológiai kérdést.
Ugye a sokak számára biztos, akik először olvassák a roma levelet, hogy az a kérdés, hogy a hetedik feljezetben, amikor ott vergődik Pál, hogy ó, én nyomorult ember, meg akarom tartani a törvényt, de nem tudom.
Ott magáról beszél, a korábbi önmagáról beszél, általában Izraelről beszél, vagy általában egy törvénynek megfelelni akaró emberről beszél.
Tehát az előszavatban inkább arra helyezed a hangsúlyt, hogy a diaszpórában nem lehet megtartani a törvényt, de nekem úgy tűnik, hogy általában emberként nem lehet megtartani a törvényt.
Ő is azt mondja, hogy látok egy belső törvényt a saját tagjaimban.
Tehát egyrészt ez érdekel, itt kiről beszél, a másik, hogy miért van az, hogy a törvényadáskor kiderült, hogy ezt nem lehet megtartani.
Ugye lejön Mózes a hegyről, és már ott rajcsúroznak az izraeliták.
Miért kellett arra Istennek 2000 éven keresztül várnia, és ölvetett kézzel néznie, hogy jó szendikú emberek vergődnek, és próbálják a tökéletest megtartani.
Ugye az egyik a címed az, hogy kötelező a tökéletesség, vagy a tökéletesség kötelező.
Kötelező, ami lehetetlen.
Ami lehetetlen, így van.
Tehát erről kettő dologra ha tudnál gyorsan reflektálni, mert gyakorlatilag kicsúsztunk a műsor időből.
Akkor pillanat, az első.
Kiről szól a hetedi főzet.
Ja igen, mert ott jelen időben mondja Pál.
Ott beleéli magány.
Én ott abban látom a kulcsot, hogy a mundatban a görögben szerepel, hogy autosz ego.
Vagyis ezt azt fejezi ki, hogy én önmagamban nem tudom megtartani a törvényt.
Tehát, hogy a magam ereje által.
Mert indokolatlan meg kettőzni az önmagára mutató szavakat, tehát elég lenne önmagában az ego.
Az, hogy ez így meg van duplázva, az szerintem ott azt jelenti, hogy én önmagamban véve nem tudom megtartani a törvényt.
Tehát ugye utána a kilencedik fejezet az úgy folytatódik, hogy de Jézus Krisztus által már, tehát ami a törvénynek lehetetlen volt, az a Jézus Krisztus élete által lehetséget csinálta.
Most az, hogy a törvényt senki nem tudja százszázalékosan hibátlanul betölteni Jézus Krisztus kivételével, legalábbis ez soha senkinek nem sikerült még, és valószínűleg nem is fog nagyon, legalábbis itt ebben az emberi testben.
Ez nem kiszurás Isten részéről, hanem itt egyszerűen arról van szó, hogy neki van egy természete, egy szent természete, amelyet ő kifejezett a törvény, az Isten önkinyilatkoztatása tulajdonképpen, hogy neki mi a véleménye a dolgokról.
Az ember eredendő bűnösségét pontosan az bizonyítja, hogy ehhez nem tud fölzárkózni, és ezért végül az ember egyszerűenként elismerni, hogy nem tud fölzárkózni az Isten szentségének a színvonalára, ezért van szüksége kegyelemre.
Most azért nem kiszurás, ha válaszolva kérdésedre, ugyanis ha emlékszel az aranybórjú ügy után, Isten azt mondja a Mózesnek, hogy jobb, ha a jelenlétem nem marad veletek, mert akkor én megfoglak titeket emészteni.
Tehát itt Isten felhívja a figyelmet, hogy amennyiben ő továbbra is a nép között marad, az élet veszélyes lesz rájuk nézve, a szentsége miatt.
És ha emlékszel rá, a nép választja, és Mózes könyörgi ki, hogy Isten akkor is személyesen maradjon közöttük, és ne csak angyalt küldjön, amivel meg lehetett volna úszni esetleg a 40 éves pusztai vándorlást, meg egy csomó mindent.
Úgyhogy ezt Izrael magának kérte, Isten felajánlotta azt, hogy lehet, hogy jobb lenne, ha távolságot tartanának.
És ezért az egész dilemma, ami abból fakad, hogy az ember nem tudja a törvényt megtartani, hogy jól lehet az el van várva, az tulajdonképpen abból fakad, hogy az ember együtt akar élni Istennel.
Ugye a nagy dilemma az, amit Mózes mondt, hogy ha te orcád nem jön velünk, akkor kisevigyél minket innen, hogy úgy nincs értelme az életnek, ha Isten nincs benne, főleg ha már aki megismerte Istent.
Viszont ha meg benne van, akkor viszont életveszélyes.
Tehát ez az igazi dilemma, és a zsidóság maga választotta azt, hogy inkább legyen életveszélyes, de legyen köztünk Isten.
És utána a zsidóság egész történelme mutatja, hogy a szentel szoros közelségben élni, az nem veszélytelen.
Köszönöm szépen legyen is ez a végszónk.
Köszönöm a figyelmet a kedves hallgatóknak, és köszönet Eszter és Tibor, hogy elfogadtátok a meghívást.
Mi is nagyon köszönjük.